Back to top

Romaügyi kérdésekről egyeztettek

Publikované: 30. máj 2025 - 12:58
Dunaszerdahelyre is ellátogatott a görög kormány Szociális Szolidaritási és Szegénység Elleni Főtitkárságának romaügyekért felelős delegációja szlovákiai útja részeként. A Karcsai úti Közösségi központban Puha György és Karaffa Attila alpolgármesterek, Nagy Darina hivatalvezető, valamint Ravasz József romológus is fogadták a látogatókat, akiket a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Roma Közösségekért Felelős Meghatalmazotti Hivatalának képviselői kíséretek.
Romaügyi kérdésekről egyeztettek

A tanulmányi út célja volt, hogy a résztvevők lehetőséget kapjanak közvetlenül is találkozni a közösség tagjaival, megismerjék mindennapjaikat, kihívásaikat, erősségeiket. 

A delegáció tagjai tapasztalatokat is cseréltek, illetve igyekeztek megismerni településünk roma integrációs programját. A Karcsai úti Közösségi központban foglalkozásokon vettek részt , majd a városházára is ellátogattak.

(dszi)

Toto ste už čítali?

Cookies